Az a törpebolygó, amelyet 1930-ban fedezett fel Clyde Tombaugh, mindeddig annyira távoli és kisméretű volt, hogy a legjobb teleszkópokkal is legfeljebb homályos foltok mintázataként ismerhettük. Nemsokára azonban közelről is megfigyelhetjük a New Horizons űrszondának köszönhetően, amely 9 éven keresztül száguldott az 5 milliárd kilométernyi sötét űrön át, hogy 2015-ben végre megérkezzen a küldetés kezdetén még 9. bolygónak hívott égitesthez. A Marson túl eddig csak a gázbolygókat vizsgáltuk űrszondákkal, a Kuiper-öv kisméretű, jeges objektumai elérhetetlenek voltak idáig. A New Horizons ugyanis nem csak a Plutót, hanem több, más hasonló égitestet is meg fog látogatni a tervek szerint. A legérdekesebb és leginkább várt esemény azonban kétségtelenül a plutoida család névadójának, a Plutónak a meglátogatása, aminek hivatalos neve 2006 óta 134340 Pluto (előtte csak Plútó).

Miért olyan érdekes ez a hatalmas távolságban keringő, a Holdnál is kisebb égitest, hogy külön űrszondát indítunk útnak a megismerésére? Erre több választ is lehet adni. Az első, hogy a Naprendszer belső vidékeit és a gázbolygókat viszonylag jól ismerjük, de alig tudunk valamit a harmadik területéről, a Kuiper-övről. Itt a Naprendszer korai szakaszában formálódott, kisméretű, sziklás és jeges égitestek találhatóak, amik legismertebb, legnépszerűbb képviselője a Pluto. Célszerűnek tűnt tehát itt elkezdeni a Kuiper-öv kutatását. A Plutónak van még egy igen különleges tulajdonsága: az egyetlen ismert kettős kisbolygó, mivel a Charonnal együtt olyan tömegközéppont körül keringenek, ami kívül van mindkét égitesten. Ilyen rendszert sem figyelhettünk meg még közelről. A Kuiper-öv lehet a forrása a földi élethez szükséges szerves molekuláknak és víznek. Erről is szeretnék több információhoz jutni. Érdekes jelenség még a Pluto légköre, amihez hasonlót szintén nem ismerünk a Naprendszerben. Ennek kutatása is fontos része a programnak. Természetesen az eredendő kíváncsiság is hajt minket, hiszen már 84 éve találgatjuk, milyen lehet a Pluto valódi arca.

Amit eddig megismerhettünk belőle, az arra utal, hogy a Pluto felszíne változatos, fényes és sötét régiókból áll. A Pluto a Naprendszer egyik legnagyobb kontrasztokat mutató égitestje, a felszíni formák több száz kilométer nagyságú szénfekete, sötét narancs és fehér formák között váltakoznak. A narancs színek vörösesebb árnyalatúak lehetnek, mint az a jobboldali képen látható, a bal oldali képhez hasonló. A spektroszkópikus mérések alapján a Pluto felszínét 98%-ban nitrogén jég borítja, nyomokban metán és szénmonoxid található még rajta. A Charont ellenben több metánjég borítja, nitrogén és szénmonoxid jéggel együtt.

A légkör létezésére 1988-ban találtunk bizonyítékot, amikor megfigyelték egy csillag Pluto általi fedését. A Pluto légköre vékony és igen ritka - pár mikrobar nyomású -, nitrogénből, metánból és szénmonoxidból álló keverék. Ez a légkör a törpebolygó Nap körüli útja során hol megfagy, hol felenged, attól függően, milyen közel van a Naphoz. 2003-ban a légkörben fújó szelekre is találtak bizonyítékot.

A Pluto legismertebb holdját, a Charont 1978-ban fedezte fel James Christy. Egyedülállóan nagy a Pluto méretéhez képest, hiszen a Charon átmérője  52%-a a Plutóénak, így tulajdonképpen kettős bolygóként kering a két égitest egymás körül. 2005-ben a Hubble űrteleszkóp felvételeinek elemzésével két további, apró holdat fedeztek fel. Nevük Nix és Hydra lett, kezdőbetűikkel utalnak a New Horizons küldetésre is. 2011-ben újabb holdat találnak, a Kerberost. 2012-ben pedig még egyet, ez a Styx nevet kapja.

A Pluto 248 földi év alatt kerüli meg a Napot, azaz felfedezése óta csak körülbelül egyharmadát tette meg pályájának. A Naprendszer nyolc bolygójához képest a Pluto pályája igen elnyúlt, 4,4 és 7,3 milliárd km között változik naptávolsága (29,657 és 48,871 AU). Pályája egy részén a Neptunusznál is közelebb található. A két égitest a köztük lévő rezonancia miatt nem ütközik egymással össze. Ugyanis míg a Pluto két keringést végez, addig a Neptunusz pontosan hármat. Ez a 2:3 arányú rezonancia egy mintegy 500 éves közös ciklust eredményez, ami miatt a Pluto és a Neptunusz sosem kerülhetnek 2,5 milliárd km-nél közelebb egymáshoz. Feltűnő a Pluto pályájának a bolygókhoz képest viszonylag nagy, 17 fokos hajlásszöge is.

A Pluto 6 nap és 9 óra alatt fordul körbe tengelye körül, de akár az Uránusz, ő is a Földdel ellentétesen teszi ezt és extrém nagy, 120 fokos dőlésszöggel rendelkezik.

A Pluto szerkezetéről csak feltételezéseink vannak, e szerint a vékony, fagyott nitrogén réteg(1) alatt vízjég(2) található, egy sziklás magon(3).

Az utolsó képen a méreteket hasonlíthatjuk össze: középen van a Pluto-Charon páros, bal oldalon a Föld, jobb oldalon pedig a Hold.